EGYÉNI
ONLINE UKULELEOKTATÁS
CSOPORTOS
UKULELETANFOLYAM
Iratkozz fel
a hírlevelünkre!
KERESÉS
Gáll Tamás .:. 2019-11-18

Pedig azt hittem, hogy erről nem fogok írni, de egyszerűen nem bírom ki, annyira jó volt ! Tegnapelőtt kilenc nagyon lelkes kezdő ukulelés érkezett a Nyugati téri Alexandra könyvesház legfelső szintjére a nemrég meghirdetett ukuleletanfolyamra. Ezúton is szeretném megköszönni az Eldorádó Hangszerkereskedésnek a remek helyszínt és a technikai segítséget, amelyet a tanfolyam megvalósításához nyújtottak .

Szombat délelőtt 10 óra után pár perccel készen állt minden arra, hogy kezdjünk: székek, kottatartók, kivetítő, és persze Ti és az ukuleléitek! Gyors ismerkedést követően megtanultuk, hogyan tartsuk az ukulelét úgy, hogy ne ejtsük le, aztán dobként használtuk, hogy néhány alapritmust elsajátítsunk. A hangolás következett, és végre az első akkordokat is lepengettük, aztán egy-két dalt is összeraktunk. Igyekeztem úgy átadni a tudást, hogy az anyag töménysége ellenére mégis játékosan vegyük végig a feladatokat, és hangsúlyoztam a rendszeres, napi gyakorlás fontosságát, hiszen a szombati nap folyamán elhangzott rengeteg információ akkor érik hasznáható tudássá, ha napról napra, hétről hétre és hónapról hónapra szorgalmasan - legalább napi 15-20 percet - az ukulelézésnek szántok.

Szeretném megemlíteni, hogy kedves barátom, Gyuri is beugrott a tanfolyamra egy rövid időre, így a Keskeny Megálló együttes 100%-ban képviseltette magát az eseményen. Eljátszottuk nektek kedvcsinálóként a When The Saints-et. Az volt a tervem, hogy a tanfolyam végén együtt, mindannyian ezt a dalt fogjuk pengetni, de végül nem maradt rá idő, viszont több más dalt - közöttük a Hotel Californiát - is előadtuk úgy, hogy mind a kilencen közreműködtetek! Nem semmi volt !

Örömmel olvastam a soraitokat a tanfolyamot követően e-mailben és Facebookon, jó látni, hogy az ukulelézéssel töltött nap pozitív élményként maradt meg bennetek. Tervezem a folytatást is, de biztosan csak jövőre. Addig is lesz időtök sokat gyakorolni  . Ha hiszitek, ha nem, nemcsak nektek volt jó élmény a tanfolyam, hanem nekem is, hiszen kilenc nagyon kedves újdonsült ukulelést ismerhettem meg, és a személyiségetek egy részét is megmutattátok, vagyis azt, hogy így ukuleléztek Ti.

Köszönöm, hogy eljöttetek: Anton, Orsi, Debbie, Rita, Aranka, Anna, Szilvi, Gábor és Brigi .

Hangolásra készülve:

Ismerkedés a hangológéppel:

"Mit nekünk a G-dúr?" 

Lényeg, hogy ne essen le az ukulele! 

És két akkordozás között kicsit pihenhetnek az ujjvégeink. 

Feladat 5 embernek...

...ugyanaz, ami négynek: a Let It Be-t összerakni és előadni. Rátok volt bízva, hogyan.

"...és akkor én játszom az A-mollt, Ti pedig együtt a G-dúrt!" 

Köszönöm még egyszer, hogy eljöttetek! 


Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/elmenybeszamolo-az-ukuleletanfolyamrol

További olvasnivalók:

Gáll Tamás .:. 2018-08-10
A Magyar-Hawai'i Kulturális Egyesület 2018. augusztus 25-én harmadik alkalommal rendezi meg az Aloha Fesztivált a MoM Kulturális Központban (1124 Budapest, Csörsz u. 18.), amelyen a főszerep a hawaii táncoké, de idén először az ukulele is helyet kap. A szervezőktől felkérést kaptunk, hogy tartsunk egy uk...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2018-12-10
Kipróbáltam az Ortega ananász szériába tartozó ukuleléjét is, amely nem véletlenül kapta ezt a nevet, hiszen az alakja az ananászra emlékeztet. Több gyártó is gyárt "pineapple" ukulelét, és olvastam már olyat, hogy minden ukulelés gyűjtemény&eacut...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2018-12-20
Eseményekben dús évet tudhatunk magunk mögött, aminek nagyon örülök, és talán a 2018-as lett az eddigi legtermékenyebb évünk. Terveink szerint még jelentkezünk idén bejegyzéssel, de szeretném már most megköszönni az egész éves figyelmeteket, a bejegyz&eacut...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2018-05-09
A Facebook-oldalunkon már megjelent, és most a blog hasábjain is beszámolunk róla: örömömre szolgál, hogy a közeljövőben az Ortega ukuleléivel is megismerkedhettek itt, az ukulele.hu-n. Alig vártam, hogy átvehessem az első szállítmányt, aztán egy szép, napos péntek d&ea...
Elolvasom a teljes bejegyzést!