Nyári ukuleletanfolyam I. - Ukulele Magyarország
KOSÁR MEGNYITÁSA
KERESÉS
KÖZÖSSÉGI OLDALAK
Ukulele Magyarország
Magyar Ukulele Klub
Ukulele Hungary csatorna
Instagram
Twitter


A lezárások hosszú hónapjai alatt nagyon sok levelet kaptam, amelyben jeleztétek, hogy szeretnétek részt venni a következő ukuleletanfolyamon. Nos, ahogy elkezdték feloldani a korlátozásokat, azonnal nekiláttam az ukuleletanfolyamok szervezésének, és legnagyobb örömömre viszonylag hamar összegyűlt annyi kezdő ukulelés, hogy az I-es tanfolyamot meg tudjuk tartani. Sőt a következő vasárnapi II-es tanfolyamra is régesrég megvan a minimális létszám. (Szeretném hozzátenni, hogy ukuleletalálkozót is elkezdtem szervezni, de nem találtam megfelelő helyszínt, így annak az időpontja nyár végére tolódik.)

2021. június 13-án szép napsütéses vasárnap reggel köszöntött ránk, és egy ukulelés kolléganővel, Zitával korán útnak indultunk, hogy időben érkezzünk, és be tudjunk pakolni a terembe (ezúton is köszönöm a pakolásban, rendezkedésben nyújtott segítségét). Új helyszínre szerveztem a tanfolyamot, mégpedig az Aranytíz kultúrházba, amely nagyon jó helyszínválasztásnak bizonyult. Szépen berendezett terem várt minket, ahol kényelmesen elfértünk. Megérkeztek a résztvevők is, úgyhogy pontban 9-kor el tudtuk kezdeni a tanfolyamot az egymással és az ukulelével való ismerkedéssel.

Nagyon jó hangulatban telt a nap, és bízom benne, hogy a résztvevők is így érezték. Minden kedves résztvevőnek innen is üzenem, hogy rengeteget gyakoroljanak lassú metronómmal !

A tanfolyam végén a D'Addario - a világ egyik legnagyobb húr- és kiegészítőket gyártó cége - jóvoltából néhány ukulelés kiegészítőt sorsoltunk ki. Hatalmas köszönet érte a D'Addarionak!

Azoknak az ukuleléseknek pedig külön köszönet, akik a tanfolyamot követően segítettek a cuccaim összepakolásában és lecipelésében .

Már csak néhány nap, és következik a II-es tanfolyam, én már nagyon várom !

Blogcímkék: tanfolyam kezdő

Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (írott szöveg, képek, videók, hanganyagok) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:

https://ukulele.hu/blog/nyari-ukuleletanfolyam-i

Ajánlott blogbejegyzések

Gáll Tamás 2011-03-03
Ennek a dalnak a megtanulásához kicsivel több gyakorlás és türelem szükséges különösen, ami bevezető részt illeti, de a szám viszonylag nagy tempója miatt a versszakokban és a refrénekben is oda kell figyelni a gyors akkordváltásokra. Mindez azonban ne vegye el senkinek a kedvét,...

Gáll Tamás 2018-07-04
Szívem csücske ez a tenor szépség, de rögtön mondok róla negatívumot is: ez már nem a belépő szintű ukulelék közé tartozik, így bizony többet kell érte fizetni, ha egy ilyennel szeretnénk boldogítani magunkat. Viszont cserébe kapunk egy ritka szép jószágot,...

Gáll Tamás 2020-05-18
A blog indulásához képest nagyon sokára készült el ez a húrozós videó, alig 9 és fél évet kellett rá várni. Ennek egyik oka, hogy kicsit szégyellem, de az ukulele húzorásban nincs túl nagy gyakorlatom. Másrészt én azok közé tartozom, akik nem túl...

Gáll Tamás 2015-11-26
Az ukulele.hu indulása óta volt egy adósságom, mégpedig a LETÖLTÉS menüpont "feltöltése". Mostanra összeállt ez az aloldal technikailag és tartalmilag is. Persze a tartalmi rész nem lesz változatlan, hiszen időről időre új dalokat + akkordokat fogunk feltenni ide. A meglévő dalszövegeket,...

Gáll Tamás 2020-01-06
A G-moll a részeg ember lépcsője, vagyis ha az E-mollra azt mondhatjuk, hogy szép, szabályos lépcső, akkor a G-moll olyan, mintha a kőműves nem tudta volna sorbarendezni a téglákat méret szerint. A G-dúrhoz képest egy hang az eltérés, de annak az elhelyezkedése miatt a lefogási mód teljesen...

Gáll Tamás 2020-11-19
Teljesen fekete ukulele mindezidáig nem volt a kezemben. Most viszont kipróbálhattam a Flight 310-es sorozatából a Blackbird-öt, amely annyire blekk, hogy még a húrok is blekkek rajta. Ezt leszámítva tulajdonképpen megegyezik a nemrég próbált Flight NUS-380-nal. Ahogy annál a Flightnál,...

Gáll Tamás 2011-12-06
103 éves korában elhunyt a világ egyik legidősebb aktív zenésze, Bill Tapia, aki történetesen az ukulelejátékáról volt híres. (Játszott más hangszeren is). 1908. január 1-jén született, tehát néhány hét választotta el a 104. életévének...

Schäfer Zsolt 2017-01-19
Az előző részben megnéztük, hogy hogyan építhetünk fel egy dúr skálát tetszőleges alaphangra. Az alábbiakban pedig azt írom le, hogy hogyan határozhatjuk meg a skálához tartozó akkordokat; ezekre a harmónia lejátszásánál van szükségünk.  A...

Gáll Tamás 2021-02-25
Mindig izgatottan veszek a kezembe olyan márkájú ukulelét, amilyenhez korábban még nem volt szerencsém. Vizsgálgatom, hogy az eddig próbált ukulelékhez képest milyen különbségeket fedezek fel a külcsínben, a díszítésben és a test kialakításában,...