KERESÉS
Gáll Tamás .:. 2013-04-18

Felix Mendelssohn-Bartholdy 1809-ben született Hamburgban. Rövid élete ellenére - 42 évet élt - sok műfajban kipróbálta tehetségét, és jónéhány feledhetetlen dallammal ajándékozta meg az emberiséget. Ezek közül talán a legismertebb Nászinduló, melyet 17 évesen komponált Shakespeare Szentivánéji Álom című színdarabjához.

A Nászinduló C-hangon megszólaló triolái alapján szinte mindenkinek azonnal eszébe jut, mit hall - "jaaaa, az esküvői zene!!!" . Nem véletlenül lett annyira népszerű ez darab, hiszen a szépen felépülő C-dúr után annyira várjuk, hogy a teljes zenekar vagy éppen az orgona ráhasaljon az A-mollra, amit egy emelkedett H-dúr követ, és aztán olyan könnyed és fenséges dallamvezetéssel siklunk végig többször is a témán, hogy nem győzi inni a fülünk az összes hangot.

Kíváncsi voltam, vajon ukulelén mit lehet összehozni ebből a kicsit nagyobb hangterjedelmet igénylő darabból. Nagyzenekari összhatást nem lehet reprodukálni egyetlenegy kis hangszerrel, de elhatároztam, hogy legalább a fő témát megpróbálom átírni ukulelére. Az akkordokat és a dallamot követve az alábbiakat sikerült összehozni:

Nagyon fontos, hogy az A-mollnál fogjuk le az A húr harmadik bundját (azaz a c hangot), ezt a videón jelöltem is. Az akkord úgy fog kinézni, mintha az A-mollt és a C-dúrt egyszerre fognánk le:

[chord:Am-2-0-0-3]

Ez egy teljesen "szabályos" A-moll, mivel az A-mollban A-nak, C-nek és E-nek kell lennie, tehát a plusz hang lefogása nem "zavar bele" az A-mollba, csak azt egyszerűen nem szoktuk általában lefogni.

A Nászindulót egyébként a legkülönbözőbb tempókban szokták játszani, előfordul, hogy egészen pattogós, gyors indulóként játsszák, ami nekem nem nagyon tetszik (ezt az ordasnagy hibát Mozart Török indulójával is el szokták követni). Egy egészségesen közepes, feszes tempót kell eltalálni, hogy a hangok jól áramoljanak, és érezzük belőle az energiát, de mégse az legyen, hogy átrohanunk a művön.

Itt a jó idő, lassacskán elkezdődik az esküvői szezon, akár ilyen alkalmakra megtanulható ez a népszerű és gyönyörű darab!


Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/mendelssohn-naszindulo

További olvasnivalók:

Gáll Tamás .:. 2014-06-10
Kedves Ukulelések! Néhány napja új szerelem költözött az életembe, ezért sem tudtam friss bejegyzéseket, videókat készíteni. Megszületett a kislányom, akinek sejtése sincs arról, hogy milyen jó dolog az ukulelézés, de remélem, hamarosan megtudja! ...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Schäfer Zsolt .:. 2018-09-11
A legutóbbi ukulele.hu-s összejövetelünkön Beatles- és CCR-dalok mellett jópár bluegrass és country-dal is terítékre került, most ezekből egyet szeretnék bemutatni. A Turkey in the Straw című dal egy 19. századi klasszikus (én magam nem ismertem, bár ez csak annyit jelent, hogy ne...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2013-12-26
Év végéhez közeledve a focin kívül a másik kedvenc sportműsorom folyik a tv-ből, ez pedig az év közben összegyűjtött vicces sportjelenekből összevágott, a Eurosporton "WATTS" néven futó bakidömping. Az Ukulele Blog pár napon belül hároméves lesz, ennyi idő alat...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2018-02-12
Tavaly decemberben a Baton Rouge VS-2 Sun ukulelével ismerkedtünk meg, amelyet azóta is rendszeresen használok, és igazán szeretek rajta játszani. A Baton Rouge ukuleléket bemutató sorozat második részében egy koncert méretű hangszert próbálunk ki, ez a Baton Rouge UR 11-C, melyet szintén...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2011-03-03
Ennek a dalnak a megtanulásához kicsivel több gyakorlás és türelem szükséges különösen, ami bevezető részt illeti, de a szám viszonylag nagy tempója miatt a versszakokban és a refrénekben is oda kell figyelni a gyors akkordváltásokra. Mindez azonban ne vegye el senkinek a kedv&ea...
Elolvasom a teljes bejegyzést!