UKULELETANFOLYAM 2019. november 16-án (szombaton)
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
KERESÉS
Gáll Tamás .:. 2019-06-07

Megtisztelő felkérésnek tehettem eleget: ma reggel a Retró Rádió vendége voltam 8 és 9 óra között: lehetőségem nyílt bemutatni a hangszert, és néhány dal meg is szólalhatott ukulelén. De mielőtt így a közepébe vágnék, néhány szó az előzményekről: pár napja csörgött a telefonom, amikor a Retró Rádió szerkesztőségéből hívtak, hogy a reggeli műsorba el tudnék-e jönni. Nagyon örültem a lehetőségnek, amit természetesen el is fogadtam. A technikai részletek egyeztetése után néhány napom maradt, hogy összeszedjem a gondolataimat és a dalokat. Millió érzés kavargott a fejemben, természetesen izgultam, hiszen sohasem szerepeltem még rádióban, élő adásban pedig pláne nem. (Ja, de, egyszer nyolcéves koromban a gyereknapi TV-műsorban .) Úgyhogy a szerda és a csütörtök azzal telt, hogy munka után testben és lélekben készültem. Pénteken reggel fogtam három ukulelét (két tenort és a minit), néhány akkordtáblát dalszövegekkel, és így indultam útnak. Beérve a stúdióba Endrének adtam a Baton Rouge tenoromat és Anitának a minit, hogy nézzék meg, forgassák, pengessék, és nagyon jó volt látni, hogy az ott töltött idő alatt szinte végig a kezükben volt, pengették, próbálgatták, és nem tudtak elhajolni az elől sem (de nem is akartak), hogy két-három akkordot tanítsak nekik .

Anita és Endre - ha valaki nem ismerné őket - a Retro Rádió műsorvezetői, és őket hallhatjuk minden nap reggel 6-tól a Retro Reggel című műsorban. Véleményem szerint végtelenül profi, ahogy a munkájukat végzik: látszik, vagyis hallatszik a felkészültségük, ezzel együtt nagyon lazák és kiváló a humorérzékük. Tényleg nagyon jó őket hallgatni minden reggel. És örültem, hogy személyesen is találkozom velük. Anita és Endre végtelenül közvetlen személyiségek, azonnal megtaláltuk a közös akkordot hangot, egy pillanatig nem éreztem magam feszélyezve a mikrofonok mögött. Ezúton is köszönöm nekik a társaságot, megtiszteltetés volt számomra eltölteni velük ezt az egy órát, és a műsor végén úgy éreztem, hogy alig kezdtünk még csak bele, és elröppent az egy óra. Invitáltam őket a közelgő ukuleletalálkozóra is, és érdeklődtek iránta. Nocsak, újabb két embert sikerült megfertőznöm? Hiába, aki egyszer elkapja az ukulelét, soha le nem teszi!

Nézzük meg képekben, hogyan történt:

"Először a kezünkben az ukulele!"

"Nézzétek csak, első húron a harmadik bund..."

És kérem szépen... így lehet örülni a sikeresen lefogott C-dúrnak!

Hihetetlenül jó hangulatban telt el az egy óra, és még a rádió számítógépeit is megcsodálhattam. Elképzelésem sem volt, hogyan jönnek-mennek az információk, de most már látom, hogy egy kisebb űrközpontot rejt a pult, és mindenféle csatornán keresztül áramlik a sok infó. Nem semmi munka mindezt nyomon követni, ja, és közben "mellesleg" műsort is kell vezetni. Végül, de nem utolsó sorban a Retró Reggel szerkesztőjének, Attilának is szeretném megköszönni a szervezést, nélküle nem valósulhatott volna meg így a mai reggel.

Remélem, hogy a műsoron keresztül sokakhoz eljutott az ukulele üzenete, vagyis az, hogy zenélni jó, ukulelézz hát!

Aki pedig nem hallotta a műsort, most pótolhatja. Azt tudni kell, hogy az alábbi negyedórás beszélgetés nem így, egyben hangzott el, hanem megszakításokkal, hiszen voltak hírek, időjárás és sok-sok jó zene, tehát az alábbi negyed óra egy teljes órában volt elosztva. Endre pedig vevő volt a kis kreatív meglepimre, ugyanis megkértem, hogy mondja a Retró Rádióban hallható "Csak a Retró Rádió hozza el a '60-as éveket..." szöveget, és most én játszottam utána a zenét, úgyhogy ezzel próbáltuk meglepni a hallgatókat, íme:


Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/ukulele-a-retro-radioban

További olvasnivalók:

Schäfer Zsolt .:. 2018-07-17
Click here for the English version... Az ukuleléseket bemutató interjúsorozatunkban ezúttal Taiwanra kalandozunk: a jövő héten megrendezendő ukulele-workshop oktatója, David Chen adott az ukulele.hu-nak interjút. - Hogyan mutatkoznál be néhány szóval? - A nevem David Chen, ukuleleoktató &eacu...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2012-08-18
Egy újabb videóban a Creedence Clearwater Revival együttes Have You Ever Seen The Rain c. számát dolgozzuk fel. Az együttes neve lehet, hogy néhány embernek nem mond sokat, de az biztos, hogy mindenki hallott már dalokat tőlük, amelyik a 60-as évek végén és a 70-es években élte fénykor...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2018-10-17
Néhány hete kitettünk a Facebook oldalunkra és a Magyar Ukulele Klub Facebook csoportjába is egy képet, amelyben egy 2018. november 13-i workshopra hívtuk fel a figyelmeteket. A programnak - amely ráadásul többnapos lesz - most lett végleges a menetrendje. A háromnapos workshop az Ortega Guitars Magyarorsz...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2019-10-11
Egy újabb népszerű, és mindenki által ismert dalt szeretnék nektek megtanítani. A When The Saints Go Marching In eredete az idők távoli homályában örök rejtély marad, ezért a hivatalos oldalak is "traditional"-ként utalnak rá. Az első ismert felvétel 1923-b&o...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2011-09-23
Újból ellátogattam az Ethnosound üzletbe, ahol nagy ukuleleválaszték fogadott. Néhányat megfogdostunk, megismertünk, felhangoltunk, kipróbáltunk, és szuperül éreztük magunkat (9:00-tól különösen). Kipróbáltunk egy Kala és egy Lanikai LU-11-es ukulelé...
Elolvasom a teljes bejegyzést!