KERESÉS
Gáll Tamás .:. 2019-02-25

A negyedik alapakkord a G-dúr, amelyet a korábban megtanult C-dúrhoz, F-dúrhoz és  A-mollhoz hozzátéve egészen sok dalt el tudunk majd játszani, legalábbis akkordozva tudjuk majd kísérni. Az eddig tanult három akkordhoz képest a G-dúr tűnik a legbonyolultabbnak, hiszen amikor először lefogjuk, úgy érezzük, kicsit csomót kell kötnünk az ujjainkra. Ráadásul ez az első akkord, amelynél három ujjal három húrt fogunk, tehát a végtelenül kényelmes C-dúr és A-moll, és a szintén laza F-dúrhoz képest a G-dúr már kicsit barátságtalannak tűnhet. Ez persze ne vegye el senkinek a kedvét, ha több ezer ember meg tudta tanulni világszerte, Neked, Kedves Olvasónk, szintén menni fog a G-dúr .

A  G-dúr lefogásához a negyedik (vagyis a legfelső húr) érintetlen marad, a harmadik húrt a mutatóujjunkkal kell lefogni a második bundon, a második húrt a harmadik bundon kell lefogni, az első húrt pedig szintén a második bundon kell lefogni. Olyan ez, mintha egy kis háromszöget fognánk le, próbáljuk tehát így elképzelni és memorizálni ezt az akkordformát, amelynek az írott jelölése a következő: 0 2 3 2, ábrázolva pedig így néz ki:

Ezt a bejegyzést külön szeretettel ajánlom annak a két nagyon kedves kollégámnak, akiket megfertőztem ukulelével, és ma lettek boldog ukuleletulajdonosok .

Következzen tehát a G-dúr egy Ortega RUTI-TE típusú ukulelén!


Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/akkordok-04-gdur

További olvasnivalók:

Gáll Tamás .:. 2013-11-02
Ma két videó nyersanyagát vettük fel az ikertesóval, ezeket még vágjuk, szerkesztjük. A komoly stúdiómunka után szabad program következett, játszottunk egy kis bluest. Az ukulele csak kísér a videón: Élesfülűek rögtön észrevehetnek a jónéh&aac...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2011-12-30
Kedves Olvasóim és Kedves Ukulelerajongók! Ma lett egy éves a blog, köszönöm mindenkinek a kommenteket, lájkokat, e-maileket, biztatást. Sokkal többet értünk el együtt, mint azt gondoltam volna. Nagyon örültem annak, hogy rögtön az első évben bekerült a blog a Goldbenblog versenyen a ...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2019-01-29
Tavaly jónéhány Ortega ukulelével megismerkedtünk, és az idei év is tartogat néhány érdekességet a számunkra. Az Ortega Guitars 2019-ben ünnepli 25 éves évfordulóját, ennek megfelelően a gyártó előrukkolt néhány újdonsággal, és nem me...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2012-03-12
Mióta írom a blogot, ez a bejegyzés lesz az egyik kedvencem, mert egy ukulelevásárlást sikerült megörökítenünk. Egyik nap kaptam egy e-mailt Mankától, aki leírta, hogy nagyon megtetszett neki az ukulele, és - bár nem rendelkezik zenei előképzettséggel - szívesen megtanul...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2014-06-10
Kedves Ukulelések! Néhány napja új szerelem költözött az életembe, ezért sem tudtam friss bejegyzéseket, videókat készíteni. Megszületett a kislányom, akinek sejtése sincs arról, hogy milyen jó dolog az ukulelézés, de remélem, hamarosan megtudja! ...
Elolvasom a teljes bejegyzést!