UKULELETANFOLYAM 2020-ban
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
KERESÉS
Gáll Tamás .:. 2016-09-15

Nemrég egy hosszabb bejegyzést szenteltem az ...és megint dühbe jövünk című film főcímzenéjének, most pedig egy annál rövidebb következik, hiszen mindent elmondok a videón. Aki tehát szeretné megtanulni, hogyan kell eljátszani a Brotherly Love című dalt úgy, ahogyan azt a korábbi bejegyzésben láthatta, türelemmel, sok kitartással gyakoroljon, amihez a következő videóban igyekszem segítséget adni. Nem szeretném elkeseríteni a kezdőket, de ha javasolhatom, ne ezzel kezdjék az ukuleletanulmányaikat. Így eljátszani egy dalt több tapasztalatot, technikát igényel, aminek az elsajátításához kicsit több idő kell.

Így hangzana (kb.):


...és most azonnal elárulod, hogy kell lefogni a Fisz-mollt


Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/es-megint-duhbe-jovunk-hogyan-jatsszuk

További olvasnivalók:

Gáll Tamás .:. 2019-12-01
Az Ukuleletalálkozó II. alkalmával egy kedves ukulelés kollegina Flight ukulelén játszott, és én kapva kaptam az alkalmon, hogy egy rövid kipróbálás erejéig kölcsönkérjem tőle . Szép, nagy, stabil hangszer, talán az egyik (ha nem a) legnagyobb tenor méretű u...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2012-10-21
Az Ethnosound jóvoltából pár hétig nyúzhattam egy Lanikai LU21-CE típusú elektroakusztikus ukulelét. Nem csalódtam a Lanikai gyártmányban, remek kis hangszert hoztak össze. Bár a LU típusjelzés a "beugró" szintet jelöli, de ez ne tévesszen meg senki...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2018-06-04
...avagy a megelevenedett Guitar Hero. Aki nem ismerné, a Guitar Hero egy olyan számítógépes játék, amelyhez egy célhardver tartozik, egész pontosan egy gitár alakú "vezérlő". A játékot tehát nem egérrel vagy joystickkal kell irányítani, hanem egy gitár al...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
istvan .:. 2015-06-03
Szeretném nektek bemutatni a legújabb hangszeremet, egy Lanikai LQA-TCA ukulelét. Ez az ukulele tenor méretű hangszer, Fishman elektronikával szerelve, az elektroakusztikus hangszereknél népszerű kivágással a test alsó részén. Megvásárlása előtt több típust is sz&aacu...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2015-12-11
Lassacsakán itt a karácsony (igen, kis k-val írandó ), ami nekünk, ukuleléseknek több szempontból is jó. Számomra a legörömtelibb pillanat, amikor a Mennyből az angyalt, a Kiskarácsony, nagykarácsonyt vagy éppen a Csendes éjt ötvenhetedszer előadhatom a családnak (mert ugye &eacu...
Elolvasom a teljes bejegyzést!