A legutóbbi ukulele.hu-s összejövetelünkön Beatles- és CCR-dalok mellett jópár bluegrass és country-dal is terítékre került, most ezekből egyet szeretnék bemutatni.

A Turkey in the Straw című dal egy 19. századi klasszikus (én magam nem ismertem, bár ez csak annyit jelent, hogy nem foglalkozom régóta a műfajjal), íme egy réges-régi feldolgozás, de már a televíziózás kezdeteiből:

A dallam viszonylag egyszerű, és igazából bármilyen tempóval lehet játszani, bár ez is, mint a legtöbb, gyorsan játszva igazán vagány.

Aki szívesebben olvas tabulatúrát, az letöltheti a teljes kottát innen, ebben a cikkben viszont elsősorban az akkordokra fókuszálok. A dal G-dúrban van, amit egy C6-hangolású ukulelén általában nem elsőnek tanulunk meg - ugyanakkor ezt előnyünkre is fordíthatjuk, ha a mandolinhoz hasonló akkordkíséretet alkalmazunk.

A bluegrass-zenekarokra általában az a játékstílus jellemző, hogy egy hangszer játssza a dallamot, és a többiek kísérnek akkordokkal, majd egy másik hangszerre vált a dallam. A mandolinon ez a fajta akkordkíséret úgy zajlik, hogy minden második negyedre „Z-akkordot” fognak le - ez az, amikor nem nyomjuk le a húrokat a bundokra, csak hozzájuk érünk, hogy ne zengjenek, és úgy „pengetünk”. Ukulelelén is nagyszerűen tudjuk hozni az ilyen ritmust, de ehhez a dal akkordjait célszerű barrézva fogni, hogy könnyű legyen viszonylag gyorsan váltani a Z- és a többi akkord között. Ebben az esetben  ugyanis nem kell mást tenni, mint hogy ellazítjuk a bal kezünk izmait, és máris elhallgat minden húr (Tamás hosszasan magyarázta ezt már egy korábbi bejegyzésben).

És itt jön képbe a C6 hangolású ukulele és G-dúr skála. Ha megtanultuk az F-dúr skálát és az akkordjait, akkor fejben már majnem készen is vagyunk: a mutatóujjunkat barréba letéve ugyanazokat a formákat kell lefognunk, mint az F-dúr skála esetén. A legnehezebb ezek közül talán az A-moll: a kisujj pontos letétele kihívást jelenthet, amit sokat kell gyakorolni.

Ha megfigyeljük, a fenti akkordok majdnem pontosan ugyanúgy néznek ki, mint az F-dúr, D-moll, G-moll, C7 és H♭-dúr.

Most már nincs is más hátra, mint hogy vég nélkül gyakoroljuk a váltásokat - szerencsére a barré kellő támaszt nyújt ahhoz, hogy a hangszer nyaka ne essen ki a kezünkből.

Bónusznak egy kis érdekesség a végére: menet közben kiderült számomra az is, hogy ez a dal annyira klasszikus, hogy az első Miki Egér-rajzfilmben is szerepelt. A történetben a képen látható kecske felfalja a kottát az ukulelével (vagy mi az) együtt, amitől menten a dalt lejátszó zenegéppé változik. A videó teljes terjedelmében megtekinthető itt, de aki nem bírja a feszültséget, az körülbelül a filmecske felénél keresse a lenti jelenetet.

A teljes kotta letölthető innen.