KERESÉS
Gáll Tamás .:. 2019-04-03

A tavaly októberben megrendezett Ortega Ukulele Days rendezvénysorozat után idén, 2019. május 6-8. között egy talán még izgalmasabb koncepcióra épülő workshop turnéra invitáljuk az ukulele, a klasszikus gitár, illetve általában véve a nylonhúros hangszerek szerelmeseit. Ha szeretnétek többet megtudni arról, hogy a profi zenészek hogyan választanak hangszert, hangzást egy-egy ötletükhöz, a turné során választ kaptok ezekre a kérdéseitekre is. A turné főszereplőit - akik hivatalos Ortega-előadók - talán már a blog hasábjairól is ismeritek: Svajcsik Kristóf (Mary Popkids), Szélinger Anna CéAnne (Hősök) és Bozóky Felicia Lili (I am Soyuz).

Kristóf a Mary Popkids és a Tej zenekar gitárosa, egyben a Budai Gitáriskola igazgatója és tanára, aki a workshopok során az Ortega-gitárok univerzális lehetőségeiről tart majd bemutatót. Emellett természetesen az ukulelés közönségnek is készül jópár érdekességgel.

Szélinger Annáról közismert, hogy fő hangszere az ukulele. Sőt saját ukulele lemezzel (egészen pontosan kazettával) is rendelkezik. Az utóbbi időben pedig a Hősök zenekari formációjába is egyre többször csempészi bele az ukulelét.

Bozóky Felicia Lili (alias I am Soyuz) pedig - többek között - a frissen megjelent Whipple című lemezéről hoz dalokat, amiket ukulelén, banjon és banjolelén ad elő. A várható produkciót illetően elég megnézni az előadónő Follow Behind You című klipjét.

Az Ortega Singer/Songwriter Acoustic workshop turné első állomása 2019. május 6-án lesz Pécsen, a Tajti-Music Hangszerkereskedelem támogatásával. Helyszín a Nappali Bár, ahova 18:00 órai kezdettel várjuk az érdeklődőket. Másnap, azaz május 7-én 19:00 órától Budapesten, a Művészetek Palotájában folytatódik a turné, ahol az Ortega mellett a - MüPa földszintjén található - Ethnosound Hangszerbolt lesz a házigazda. A budapesti workshopon Svajcsik Kristóf és Bozóky Lili tart interaktív bemutatót. A turné harmadik, egyben záró állomása május 8-án Nyíregyházán, a Club Hollywoodban lesz 18:00 órától a Musik World Hangszerbolttal közös szervezésben.

A rendezvénysorozat mindhárom állomásán kipróbálható lesz számos prémium kategóriás Ortega-hangszer, közöttük igazi kuriózumokkal. Egy kis szerencsével pedig értékes Ortega-nyereményeket is nyerhetnek a résztvevők. A workshopok során közös zenélésre is sor kerül, amelyhez - korlátozott számban - ukuleléket biztosítanak a rendezők.

Szeretettel várunk mindenkit, és kérjük, hogy akit érdekel a workshop turné, jelezze ezt az alábbi "Facebook-esemény" linkeken!

Ortega Singer/Songwriter Acoustic workshop turné:

2019. május 6. 18:00 óra - Pécs, Tajti-Music Hangszerkereskedelem | Nappali Bár | Facebook-esemény
2019. május 7. 19:00 óra - Budapest, Ethnosound Hangszerbolt | Művészetek Palotája | Facebook-esemény
2019. május 8. 18:00 óra - Nyíregyháza, Musik World Hangszerbolt | Club Hollywood | Facebook-esemény

ortegaguitars.com
facebook.com/ortegamagyarorszag
facebook.com/ceannemusic
facebook.com/iamsoyuz


Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/ortega-singer-songwriter-acoustic-workshop-turne

További olvasnivalók:

Gáll Tamás .:. 2015-07-13
Egy újabb zeneelméleti, mégis gyakorlati bejegyzéssel szeretnénk segíteni nektek eligazodni kicsit jobban a hangnemek között. Lehet, hogy a címben olvasott kifejezést - "transzponálás" - hallottátok már (énekórán vagy máshol, káromkodásként ), ...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2011-05-14
Ha a tokkérdést már megoldottuk, akkor elmondhatjuk, hogy nem volt soha ilyen jó dolgunk. (Illés után szabadon.) Nemcsak azzal kapcsolatban kapok leveleket, hogy vajon milyen ukulelét (és hol) lehet beszerezni, hanem afelől is gyakran érdeklődnek, milyen tokot érdemes venni. Erre - szerintem - egyértelmű a válas...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2012-12-30
A Magyar Ukulele Blog pontosan ma ünnepli a második születésnapját. A blog indításakor nem is sejtettem, hogy ilyen sok olvasónak hozom meg a kedvét a zenetanuláshoz, ukulelézéshez. Szeretném megköszönni azt a sok kedves érdeklődő levelet, beszámolót, amit az ukulelevás&aa...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
istvan .:. 2015-06-03
Szeretném nektek bemutatni a legújabb hangszeremet, egy Lanikai LQA-TCA ukulelét. Ez az ukulele tenor méretű hangszer, Fishman elektronikával szerelve, az elektroakusztikus hangszereknél népszerű kivágással a test alsó részén. Megvásárlása előtt több típust is sz&aacu...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2018-11-16
Általában ki szoktam írni a címbe a kipróbált ukulele pontos típusát, de ettől most megkíméltelek benneteket, mert a leghosszabb, (számomra) legsemmitmondóbb és legfantáziátlanabb típusjelzéssel látták el ezt az ukulelét, ami nem más, mint: U-SSPLFM-CE...
Elolvasom a teljes bejegyzést!