KERESÉS
Schäfer Zsolt .:. 2017-06-14

Nemrég megvettem az Acousticure Bluegrass Van című lemezét, amin szerepel az Apor Lázár tánca című 17. századi dal feldolgozása is. A dalt először a Héttorony Hangászok előadásában hallottam, és azóta egyik kedvencem, csak akkoriban még gondolatban sem foglalkoztam zenéléssel. Most viszont, hogy megint fókuszba került a dal, le is ültem és megtanultam.

A dal hangneme F-dúr, a hangterjedelme hét hang, így viszonylag egyszerű, csak egy D hang miatt kell a harmadik bundnál messzebbre nyúlnunk. 

A tempója eredetileg is lassú (60 bpm körül), de helyenként vannak benne tizenhatodok, amik kicsivel több gyakorlást igényelnek. A végén viszont vagy egy nagyon szép passzus, amivel, ha végig a második húron játsszuk, szert tehetünk némi gyakorlatra a nyakon fel-le mozgásban is. 

Ha a dallamot megtanultuk, akkor hozzátehetjük az akkordokat is. Ennél a darabnál én minden negyedre tettem egy akkordot, de hogy a dallam jól kivehető maradjon, több akkordvariánst kell alkalmaznunk, így néhol ott is van akkordváltás, ahol a harmónia nem változik. 

Szerencsére nem bonyolultak azok sem. Az első részben az egyetlen érdekes részlet, hogy a B-dúrt az ötödik bundot barrézva játsszuk a magas D hang miatt. A dallam kottája fölé odatettem az akkordábrákat. Fontos, hogy ahol staccato-jelölés látható, ügyeljünk arra, hogy az akkordok ne zengjenek hosszan, mert a darab különben elveszti a ritmikáját és egy zengő-bongó kavalkád lesz az egész. Nyugodtan kísérletezzünk, hogy hogyan tudjuk hirtelen elhallgattatni a húrokat, ez akkordonként eltérő lehet; a barrézott B-dúr például elhallgat attól is, hogy kicsit ellazítjuk a kézfejünket, ellenben a C7-nél rá már kell fognunk valamelyik szabad ujjunkkal a többi húrra. 

A második rész némileg bonyolódik, főleg a második ismétlésnél, ahol az akkordok lefogásához célszerűbb visszatérnünk az első pozícióba - és ez a rész, akárcsak a dallamnál, sok gyakorlást igényel, amíg simán megy. 

Természetesen a fenti harmonizálás csak egy javaslat, nyugodtan eltérhetünk tőle, például a 2. és a 6. ütemben F-F-C-C akkordokat is játszhatunk, ami valamivel könnyebbé teszi a kíséretet. 

További variáció lehet, hogy ha az akkordokat nem a hangsúlyos, hanem a hansúlytalan nyolcadokra tesszük, ilyenkor viszont minden akkordot csak nagyon röviden kell játszani, és ha idővel megy, akkor halkabban is. És természetesen ott van az az opció is, hogy ha többen játszunk együtt, akkor a dallam és a kíséret külön hangszeren történik.

A dal teljes kottájának letöltéséhez kattints ide.


Az ukulele.hu-n minden blogbejegyzés (az írott szövegen kívül ideértve a képeket, videókat) szerzői jogi védelem alá tartozik, ezért a blogbejegyzések többszörözése, terjesztése, másolása, átdolgozása és bármilyen egyéb felhasználása kizárólag a szerző előzetes írásbeli engedélyével lehetséges. A blogbejegyzések internetes címének (linkjének) közösségi oldalakon vagy más honlapokon történő megosztására ez a korlátozás nem vonatkozik, sőt megköszönjük, ha a bejegyzés linkjének terjesztésével az ukulelézést népszerűsíted:
https://www.ukulele.hu/blog/apor-lazar-tanca

További olvasnivalók:

Gáll Tamás .:. 2015-06-18
Ha van fogas kérdés, talán van körmös is . És most nem a körmös osztásáról lesz szó . Az elmúlt években érkezett néhány e-mail a "körömviselettel" kapcsolatosan, gondoltam, szentelek ennek egy rövid bejegyzést. Érdekes, "mindk...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2019-05-06
A címválasztás nem véletlen, mivel ez a blogbejegyzés a Ringatóhoz kapcsolódik (a védjegyjogosult engedélyével ). Akik kisgyermekes szülők (voltak), biztosan ismerik a Ringatót, amellyel kapcsolatban talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a legismertebb és a legnépszerűbb nevelés...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Schäfer Zsolt .:. 2018-11-08
Alig akad Magyarországon ember, aki ne ismerné a Kaláka zenekart, de azt bizonyára kevesebben tudják, hogy az ukulele már három évtizede szerepel a hangszereik között. Radványi Balázzsal készítettem interjút. A beszélgetésre az Alkotóművészeti Szalon Versek dalba...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Gáll Tamás .:. 2013-06-29
Bécs, 2013. június 27. Történelmi nap, legalábbis számunkra mindenképpen az. Már egy nappal korábban kimentünk Bécsbe tele izgalommal, várakozással és persze rengeteg kérdéssel, és már aznap el is látogattunk a helyszínre, az Ernst Happel Stadionhoz. Focilab...
Elolvasom a teljes bejegyzést!
Schäfer Zsolt .:. 2018-09-21
„Jaa, hát ez így csalás”. Már kaptam meg ezt a mondatot párszor (persze félig viccesen, legalábbis bízom benne), amikor megkérdeztem hogy, milyen hangnemben játszunk, majd a választ hallva felcsattintottam a kápómat az ukulelére. A kápó (teljes nevén kapodaszter)...
Elolvasom a teljes bejegyzést!