KERESÉS
2016-10-05

Egy ismerősöm mutatott egy kottát nemrégiben, és feltűnt az alján a lábléc, amiben a készítéshez használt szoftver neve szerepelt. Mivel régóta kerestem valamiféle alkalmazást, amivel szebb - és utólag könnyebben korrigálható - kottákat lehet szerkeszteni, mint én tudok ceruzával a lila kottafüzetbe, gondoltam, megnézem, mit tud.

A szoftver neve Lilypond, két évtizede kezdték el fejleszteni, és mint kiderült, GNU licenszes, azaz ingyenesen használható. Ami leginkább megfogott, hogy szöveges alapú, ezt szoftverfejlesztő lévén a lelkivilágomhoz nagyon közel állónak találtam. A program a grafikus (illetve bármilyen) kezelői felület hiánya ellenére mindent tud, ami egy amatőr zenésznek kellhet (valójában sokkal többet is, de minden lehetőséget még nem volt alkalmam megvizsgálni). A működése a következő: egy szövegfájlban megfelelő szintaxissal leírt zeneműveket egy szép kottát tartalmazó pdf-fé konvertálja. Megmutatom egy klasszikus példán, mi a kimenete: 

Ezt a rövid kis szösszenetet mintegy ötven sor kóddal tudjuk leírni, ami riasztóak tűnhet elsőre, de a szoftver rengeteg lehetőséget rejt. A legtöbb hangszerhez automatikusan tud tabulatúrát generálni, amelyen (ahogyan a fenti példában is látható) a hangok húrhoz rendelése hangonként felülírható, énekszöveget, akkordokat és egyéb megjegyzéseket is fűzhetünk a kottánkhoz, sőt, egy plusz sor beszúrásával traszponálhatjuk a kész kottánkat más hangnembe. A tabulatúrákon a húrok hangolása egyedi módon is beállítható, tehát akinek Taimane Gardner öthúros, két mély G-vel szerelt ukuleléje az álma, annak sem kell elkeserednie.

A szerkesztőnek van online változata is, itt szerkesztés közben kottánk előnézetben látszik, és ha kész, egy kattintással letölthető.

Egy alaposabb leírást jelen blogposzt keretén belül nem tartok célravezetőnek, különösen, mivel a kézikönyv meglehetősen részletes, és példákkal jól teletűzdelt, de mindenkinek csak javasloni tudom, hogy tegyen egy próbát.




További olvasnivalók:

2016-08-11
írta: Gáll Tamás

Kezdőkben és haladókban is gyakran felmerül a kérdés: mit gyakoroljak, hogyan tovább? A haladók talán könnyebben feltalálják magukat, de a kezdők, akik még az akkordozás rejtelmeivel ismerkednek, lehet, hogy elakadnak. Ennek a megol...

2011-07-04
írta: Gáll Tamás

Több mint egy havi kihagyás után újból frissül a blog. Túl vagyunk a költözésen, pakoláson, de újabb nagy feladatok előtt állunk, mindenesetre végre sikerült néhány oktatóvideóhoz felvennem a nyersany...

2011-12-11
írta: Gáll Tamás

A Csendes éj című karácsonyi dal német szövegét Josef Mohr osztrák pap írta Stille Nacht címmel, dallamát Franz X. Gruber komponálta 1818-ban. A ma elterjedt dallam kicsivel eltér Gruber eredetijétől fő...

2017-09-12
írta: Gáll Tamás

Az elmúlt években szerencsém volt ukulelét (is) tanítani néhány lelkes kezdőnek (sajnos nem fértek/férnek bele az időmbe többen), amely nekem is nagyon tanulságos volt. Ahány ember, annyiféle dolog megy könnyebben vagy nehezebben ...