KERESÉS
2018-03-22

Újabb hangszerbemutatónkhoz egy dalfeldolgozás is "jár", pontosabban egy kicsit nehezebb dal akkordozását tanuljuk meg. Először is az ukuleléről: a Hafanana című dal kíséretét egy Baton Rouge UR 21-S típusú szoprán ukulelén játszom. Ezt a hangszert is a Duo Hangszerbolt bocsátotta a rendelkezésemre.

Ez az ukulele is igen kellemes játékélményt nyújt, nem különbözik sokban a tesójától, a Baton Rouge VS-2 Sun-tól, leginkább a külcsín, vagyis a díszítés más, a belbecs, azaz a játékélmény és a hangzás ugyanaz. Ettől kezdve tehát mindenkinek a saját ízlésére van bízva, melyiket választja. Nekem ez az UR 21-S jobban tetszik a hanglyuk körüli koncentrikus körök és a hangszer élén futó díszcsík miatt, de ha valakinek inkább a napsugaras minta jön be, válassza bátran a VS-2 Sun-t, mert hangzásban teljesen ugyanaz.

Mindkettő kis szoprán ukulelét nagyon megszerettem, kellemes néhány hetet töltöttem el a társaságukban. A teljes mahagóni testhez járó Aquila Nylgut húrok hozzák az elvárt, kissé cincogó (ámde semmivel sem össze nem téveszthető) hangzást, vagyis könnyű megismerni, hogy szoprán ukulele szól. (Na jó, a koncert méretű ukulele hangjától nem mindig könnyű megkülönböztetni .) Ahogy figyelem a külföldi ukuleleoldalakat és Facebook-csoportokat, időről időre felmerül a kérdés, hogy vajon melyik az "igazi", vagyis autentikus ukuleleméret. Valószínű, erre a kérdésre sohasem tudjuk meg a választ, és örök vitatéma marad az ukulelések között. Ha nekem kellene tippelnem, akkor a szoprán mellett tenném le a voksomat, mert annyira jellegzetes a hangzása.

És ez az a hangzás, amely Afric Simone 1975-ös slágerében, a Hafanana-ban hallatszik szinte végig, ráadásul az ukulele az első hangszer, ami megszólal a rendkívül bonyolult lálálálázás alatt az elején. A dalt millióan feldolgozták, hiszen kicsit kipofozva, atom dobot és plusz basszust alátéve a jelenkor igényeihez igazodó brutál diszkónótává transzformálható. Én most maradok az eredetinél, és annak a feldolgozását, pontosabban az ukulelekíséretét mutatom meg. A videó előtt még egy gondolat magáról a számról: amikor először hallottam, nem tudtam hová tenni magamban, mert annyira egyedi és ötletes az akkordmenete. Nem tudtam eldönteni, hogy túlzottan édeskés-e vagy éppen emiatt annyira különleges más '70-es évekbeli dalokhoz képest. Ahogy többször meghallgattam a számot és igyekeztem figyelni minden részletre, arra jöttem rá, hogy egy gyöngyszem ez a nóta. Az akkordmenete tényleg egyedülálló, az A- és a B-részben ugyanazok az akkordok vannak, csak más sorrendben, aztán ott az értelemezhetetlen és megjegyezhetetlen szöveg, amelynek a jelentése talán sohasem derül ki, viszont a basszusgitár dallama istenien jó. Az énekszólam dallama fülbemászó. A kíséretben az ukulelét egy akusztkus gitár egészíti ki. Összességében tehát szerintem ötletes, jó nótáról van szó, örülök, ha ezt dobja a lejátszó, sosem nextelem. Nekünk, ukuleléseknek pedig igazi csemege, hiszen izzasztó dolog végigakkordozni!

Ahogyan a Five Foot Two-ról szóló blogbejegyzésben lévő akkordmenet is inkább azoknak való, akik barátságban vannak már az akkordokkal,  így a Hafanana-t is inkább (közép)haladóknak ajánlatnám. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy a kezdők ne próbálkozhatnának vele, de ne ezzel kezdjék az ukuleletanulmányaikat, mert elmegy a kedvük az akkordtanulástól , a Hafanana kísérete ugyanis tele van barré akkordokkal. Persze a kezdőknek sem árt, ha - legalább elméletben - tisztában vannak a barré akkordokkal, és kitűzött célként lebeg a szemük előtt, hogy el kell jutni a barrézásig. Nem pont a Hafanana miatt, hanem bármilyen más dalban könnyen belefuthatunk egy-két barré akkordba, és nem szép dolog azt mondani a családnak, hogy csak fél versszakot tudunk kísérni, mert a Fisz-dúrnál megáll a tudomány.

A barré lényege az, hogy - lehetőleg - a mutatóujjunkkal lefogjuk mind a négy húrt, és a többi ujjunkkal pedig az akkord maradék hangjait. Ez meglehetősen nagy erőfeszítést igényel, amely az alkar valamennyi izomzatát alaposan igénybe veszi. Muszáj gyakorolni, erősíteni, hogy hozzászokjon a kezünk ehhez a mutatványhoz. Eleinte nagyon kényelmetlen lesz, és kb. egy perc barrézás után azt érzi az ember kezdőként, hogy "erről nem volt szó, amikor a C-dúrt megtanultam" . Érthető emberi érzés, amin érdemes hamar túllendülni, és keményen gyakorolni kell a barrét.

Léteznek könnyítő "eljárások", fogásmódok, erre mutatok egy példát a videó végén, amikor a mutatóujjunkra rátapasztjuk a középső ujjat, mert így könnyebb leszorítani a húrokat. Ez ugyan igaz, de nem kifizetődő túlzottan hozzászokni, és hosszú távon mindenképpen ki kell, hogy kopjon a technikánkból (én pl. sosem alkalmaztam, de sok videót látok, amelyikeken így, kettő ujjal fogják a barrét). Szintén könnyebbséget jelent pl. egy H-dúr akkord esetén, ha G- és a C-húrt a kisujjunkkal és a gyűrűs ujjunkkal fogjuk le, mert ekkor a mutatóval csak az E- és az A-húrt kell fogni, tehát nem kell az egész mutatóujjal barrézni. Megszokástól és daltól is függ egyébként az, hogy a H-dúr 4-3-2-2 akkordját, hogy az alábbi kettő fogás közül melyiket választjuk:


"Mini-barré", amikor a mutatóujjunkkal csak két húrt fogunk át.

Nagy barré, amikor a mutatóujjunkkal mind a négy húrt lefogjuk.

Mondjuk H-dúr pont nincs a Hafanana-ban, de a H-mollra megfelelően lehet alkalmazni a mini-barré / nagy barré dolgot azzal, hogy H-moll (4222) esetén értelemszerűen három húrt kell a mini-barréval lefogni, ami viszont már majdnem egy teljes barré, tehát itt nincs túlzottan nagy jelentősége a mini-barré / nagy barré variálásnak. Én az esetek 95%-ában teljes barrét fogok, nem szoktam tehát ezzel vacakolni.

Lehet kerülgetni a barrézást így vagy úgy, de jobb, ha szembenézünk vele, és megbarátkozunk a gondolattal, hogy barrézás nélkül félkarú óriások vagyunk a pici hangszerrel. Ha már az előbb az oly' nagyon szeretett C-dúrt hoztam példaként, akkor álljon itt a perverz információ: a C-dúr is lefogható barréban legalább kettő módon is (az ukulele nyakhosszától függően). És bizony daltól függően kell is és érdemes is váltogatni a különböző C-dúrok között, de erről majd egy másik bejegyzésben.

Néhányan azt gondolják, hogy a barré elől a transzponálás mindig menekülő útvonalat jelent. A transzponálásról is született már bejegyzés, ezért nem taglalnám most részletesen az előnyeit, hátrányait, de barrézás szempontjából annyit mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy egy sok akkordot tartalmazó számnál könnyen belefutunk abba, hogy transzponálással eltüntetünk néhány barré akkordot, de cserébe az új akkordok között megint csak lesz "nemszeretem" akkord. A transzponálást persze mindenképpen érdemes megtanulni, de ez sem jelent menekvést minden barré akkord elől, bár kétségtelen, hogy néha egy fél hanggal följebb vagy lejjebb transzponálva sokkal könnyebb lesz eljátszani valamit.

Még egy apróság a második videó előtt, ami viszont tényleg könnyebbséget jelent a barré akkordok pengetése során, sőt nemcsak könnyebbség, hanem kötelezően alkalmazandó technika, amit én csak úgy szoktam magyarázni, hogy kicsit pumpáljuk az akkordot, vagyis az ukulele nyakát, ezzel pedig iszonyatosan sok energiát spórolunk meg. Ezt sajnos elfelejtettem külön elmagyarázni a videón, ugyanis könnyebb lett volna mutatni mint most leírni, de sebaj... Arról van szó, hogy amikor becéloztuk a barré akkordot, akkor csak abban a pillanatban nyomjuk teljes erővel az ujjainkat, amikor pengetünk, és ahogy pár mm-t felengedjük az ujjainkat, a húrok értelemszerűen elhallgatnak. Ez kettő okból is szuper: egyrészt így tudunk (és így kell is tudni) ritmizálni, másrészt az ujjaink nem fognak olyan hamar begörcsölni vagy elfáradni. Máshogyan megközelítve a kérdést: fölösleges végig úgy szorítani a húrokat, mintha azoknak folyamatosan szólniuk kellene, valójában akkor kell jól a helyén lennie az ujjainknak, amikor a húroknak is szólniuk kell. Ez egy olyan alapvető technika, hogy ezt is meg kell tanulni, de egyben annyira jó és kézenfekvő dolog is, hogy szinte az ember magától rájön, amikor pár hete barrézik. Ha jól megfigyelitek a videókat, én is "pumpálom" az akkordokat, nyomogatom a húrokat a lejátszott ritmussal összhangban. Így ritmizálok, és tizetmásodpercekre pihennek a barrézóizmaim is. Lényeg, hogy amikor kicsit felengedjük a húrokat, a kezünk pozícióban marad, tehát nem vesszük le az ujjainkat a húrokról, csak éppen nem szorítjuk őket a fogólaphoz. És amikor elérkezik az ideje, újból összeszorítjuk az ukulele nyakát az akkordot fogó ujjainkkal és a nyakat hátulról támasztó hüvelykujjal.

Ennyi ijesztgetés után tehát itt van az a videó, amelyiken megmutatom, hogyan lehet játszani a Hafanana kíséretét. Remélem, érthető a magyarázat, ha bármi nem világos, kérdezzetek, írjatok bátran!

A következő akkordokat kell elsajátítani a dalhoz: A#m = Hbm (angol jelöléssel Bbm): 3111,  F7: 2310,  F# = Gb: 3121, C# = Db: 1114, G# = Ab: 5343. Ha mindezt valaki a kiváló dalszövegbe ágyazva is szeretné látni, kattintson ide. (Sajnos elég következetlenül nevezem a nevükön az akkordokat, ezért írtam ki egyenlőségjellel az ugyanúgy hangzókat, mert egyszer így, másszor úgy hivatkozok rájuk a videóban.)

A kicsit hosszúra nyúlt bejegyzés végén hadd javasoljam akár kiváló húsvéti ajándékként is ezt az ár/érték arányban nagyon helyes szoprán hangszert, amelyet a Duo Hangszerbolt, a Baton Rouge hazai hivatalos forgalmazója biztosított.

Továbbra is kérem, hogy aki teheti, látogasson el a YouTube-csatornámra, és a videó alatti piros gombbal iratkozzon fel .

Ne felejtsetek el a ChordTime-on gyakorolni az akkordváltásokat!




További olvasnivalók:

2018-06-19
írta: Schäfer Zsolt

Nemrég megkerestek azzal, hogy jó lenne megtanulni pár magyar dalt, például a „Tavaszi szél vizet áraszt” címűt. Feltételezhető, hogy a dallamot mindenki ismeri, és Tamás ...

2018-05-15
írta: Gáll Tamás

- by Marc-Andre Seguin -

Ukulele is definitely one of the more unusual instruments when it comes to playing jazz, but that does not mean the genre does not sound great on the instrument. In fact, some of my fav...